2008. november 12., szerda

Karikatúrapályázat

Az Európai Unió 2008-at a Kultúrák közötti párbeszéd európai évének nyilvánította. Ezzel fejezi ki, hogy tiszteletben tartja és támogatja tagországainak kulturális, nyelvi és társadalmi sokszínűségét. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Magyar Kultúra Alapítvány ehhez kapcsolódóan karikatúra-pályázatot hirdetett magyar és külföldi alkotóknak, Kultúrák párbeszéde címmel. A pályázók egy kötött – Kultúrák közötti párbeszéd európai éve – és egy szabadon választott témában adhatták be műveiket. A pályázatra 25 ország 77 karikaturistája küldte el pályaműveit.

A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat a közönség 2008. november 3. és 30. között a XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztiválon, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában (Budapest, Szentháromság tér 6.) tekintheti meg, a kiállítás ezután vándorkiállítások keretében több hazai és európai nagyvárosban is látható lesz.

Aki nem tudja meglátogatni a kiállítást, az az interneten megnézheti, mi töb, ugyan ezen a helyen szavazhat a közönségdíjas jelölt kiválasztására. (forrás: Euvonal)

Nincsenek megjegyzések: